Az első hajbeültetésem 2 évvel ezelőtt fantasztikusan sikerült, mindenki el volt halva, hogy mekkora változáson ment át a fejtetőm, visszanézve a korábbi képeimet igazi hajkoronám lett :-)

A második hajbeültetésem egy évet tolódott, hiszen tavaly a kézilabda válogatottban megsérült a térdem és épp aznap műtötték, amikorra a hajbeültetés is ütemezve volt. A Hairhungary klinika viszont nagyon megértő volt, s megbeszéltük, hogy ezen a nyáron pótoljuk a beavatkozást.

hajbeültetés hairhungary klinika hajbeültetés műtét harsányi gergelyHajbeültetés előtt és utána

Érdekes, hogy a második hajbeültetés előtt egyáltalán nem izgultam, tudtam mire számíthatok és már vártam, hogy belekezdjünk. Az időpontválasztás jól sikerült, hiszen a válogatottal idő előtt kivívtuk a 2016 januári lengyelországi Európa-bajnokságon való indulás jogát, így az új szövetségi kapitány, Talant Dujsebajev az idősebb játékosoknak jutalomból 2 héttel több nyári szabadságot adott. Klubcsapatommal, a Grundfos Tatabánya KC-val pedig miután kiharcoltuk szoros csatában a bronzérmet a Csurgó csapata ellen, szintén megkezdtük nyári szabadságunkat. Ezért már június 4-5-ére előrehozhattuk a hajbeültetés időpontját.

hajbeültetés hairhungary klinika hajbeültetés műtét harsányi gergely

A doktornő által kért laborleletemet a műtét előtt 1 héttel korábban elküldtem, amin szerencsére minden rendben volt, így nem volt kizáró ok, hogy 4-én reggel fél 8-kor már a bejárati ajtó előtt várjam, hogy induljon a nap. 8 órakor átbeszéltük, hogy aznap mi várható, készült néhány fotó a már 2 éve feljavított hajkoronámról, melytől 10 perccel később meg is szabadítottak egy 0,1-es hajnyíró géppel.

9 óra körül megkezdődött a 2. Nagy Hadművelet, közben pedig Nagybátyámtól megkaptam a HAJ-RÁ rövid bíztató sms-t. Ismét hason kezdtünk, néhány érzéstelenítő szurival, amiből 4-5 érzékenyebb szúrást éreztem, utána viszont már csak annyit, hogy a tarkómon dolgoznak. A hangulat a Doktornő és a 2 szintén nagyon kedves asszisztens hölgy között egész nap remek volt, sokat beszélgettünk, már amikor épp nem a telefonomat bütyköltem, vagy szunditottam bele a kezelésbe.

Délben egy remek 3 fogásos ebédet kaptam, ami után jól lakva, teli pocakkal megkezdtük a délutáni hajbeültetést. Hiszen délelőtt amikor hason voltam, a tarkómon lévő hajas területről szedték ki a graftokat, amit aztán az asszisztensek mikroszkóp alatt mértani pontossággal szétválogattak. Délután is szintén az a néhány szuri volt csak kellemetlen, amig nem hatott az érzéstelenítés. Doktornő szépen megrajzolta előtte az új hajvonalat, megegyeztünk abban hogy csak kicsit hozza elől lejjebb, inkább az eddigi részek sűrítésére helyezi a hangsúlyt.

Mivel eddig is csodás munkát végzett rajtam, ezért most is maximálisan megbíztam benne és hallgattam rá. Szép is lett az eredmény újra! 18 óra körül fejeztük be az első napot, a tavalyihoz képest sokkal türelmesebben viseltem, hiszen tudtam milyen folyamatok következnek és a hangulat is oldottabb volt, így hogy már ismertük egymást a team-mel és sokat sztoriztunk. Este még időben hazaértem hála Istennek a kislányom fürdetésére, így nyugodtabban tértem nyugovóra. 1 kataflánnal és a fejem alatt egy lepedővel feküdtem le, hogy ne vérezzem össze a párnát. Ahhoz képest jól aludtam, s reggel 6 kor elindultam Tatabányáról Pestre a Pasaréti úti rendelőbe.

hajbeültetés hairhungary klinika hajbeültetés műtét harsányi gergely

Ez a nap sokkal gyorsabban pörgött, hisz a Doktornő elmondása szerint olyan helyen dolgozott a fejtetőmön, ami könnyebben kezelhető volt. Kb 6000 hajszál került beültetésre a 2 évvel ezelőttihez hasonlóan, s az eredmény még jobb lett mint gondoltam. A fejtetőmet mindenhol haj fedi,ráadásul sűrűn:) Ami szembetűnő volt a 2 évvel ezelőtti beavatkozáshoz képest, hogy a fejem alig dagadt be az injekciók miatt, s az a pici ödéma is pár nap alatt eltűnt. Fájdalmat már másnap se éreztem, aludni is jól tudtam.

Az 1 hetes kontrollon Doktornő is büszkén nézett remekművére, amelyet a fejem búbjára álmodott meg:) Az asszisztens hölgyeknek is megköszöntem mégegyszer, hogy ilyen türelemmel voltak felém a 2 nap folyamán.

Most 2 hét telt el, 6 napot Nyíregyházán a szülőknél, rokonoknál töltöttünk el, ami nagyon jól esett egy hosszú, de sikeres szezon után. Jelen pillanatban a mozgás hiányzik a legjobban, de a doktornő hétfőtől ahhoz is zöld utat adott, így már újra kerek a világ:)

Folyt. köv.!

> További képek a hajbeültetésemről